Hívás most
+36 30 957 96 88

A társasház anyagi helyzetének fontossága

A múlt hónap közepén egy érdekes ingatlan bemutatásom volt. Egy társasházban lévő lakást mutattam meg neki.

Megkérdezte az érdeklődő, hogy „tudom-e mennyi pénze van a társasháznak?

Mondom „igen, tudom, pontosan xy millió forint”.

Az érdeklődő teljesen megdöbbent azon, hogy tudtam erre konkrét számmal válaszolni.

– Kérdezem tőle, „miért lepődött meg”?

Azt mondta, hogy „az elmúlt időszakban kb 30 lakást nézett meg, és eddig senki sem (sem közvetítő, sem tulajdonos, sem megbízott) tudott válaszolni erre a kérdésre”.

Az értékesítési folyamat kezdetén, a legjobb, ha az ingatlanközvetítő, vagy maga az eladó kapcsolatba lép a társasház által vezetett közös képviselettel. Ez segít abban, hogy az érdeklődők jobban megértsék az épületi költségvetést, a felmerülő költségeket és a szükséges korszerűsítéseket. Érdemes tehát nagyon figyelmesen elolvasni a társasház dokumentumait, mint:

  1. alapító okirat, 
  2. szervezeti és működési szabályzat, valamint 
  3. utolsó éves közgyűlés meghívóját, pénzügyi beszámolóját, illetve a közgyűlésről készített jegyzőkönyvet is
hogy teljeskörű képet kapjunk az ingatlan pénzügyi helyzetéről. 
 

A fenti párbeszéd számos hasznos dologra hívja fel a figyelmünket. Ingatlan vásárlás előtt nagyon fontos, hogy a vevők tisztában legyenek a társasház pénzügyi helyzetével, ami nem csak az aktuális vásárlási döntést befolyásolja, hanem hosszú távon is biztosítani tudja az új otthon tulajdonosának nyugalmát.

Minden legyünk körültekintőek, és precízek!

 

Küldd el annak, akinek ez a bejegyzés jól jöhet!

Ezek a bejegyzések is érdekelhetnek:

Hibáztam. Amikor megbíztak egy budai ingatlan eladására, a tulajdonos a felelősséggel együtt átadott egy kulcscsomót is. Rajta egy lakáskulcs és egy postaláda kulcs volt. Lakáskulcs természetesen a tulajdonosnál is maradt

Tovább olvasom »

A bizalom az üzleti élet egyik legértékesebb „valutája”. Különösen igaz ez az ingatlanközvetítésben. Itt nem csupán egy szolgáltatásról van szó, hanem otthonokról, megtakarításokról, élethelyzetekről. Arról a térről, ahol valaki a

Tovább olvasom »

Új év, új lendület, és egy ráncfelvarrt régi-új logó. Az elmúlt időszakban elérkezettnek láttam az időt arra, hogy a vizuális megjelenésem is tükrözze azt a szemléletet, ahogyan ma az ingatlanközvetítésről

Tovább olvasom »
Scroll to Top